4. rész - Interview...and others...

Huh, hát akkor itt is van a friss és virtuálisan is ropogó részecske :)) Köszönöm az Olvasóimnak a sok pozitív visszajelzést <3 :) És 8 feliratkozóóó? Jesszus, fantasztikusak vagytok, köszönöm ^^ <3








Másnap reggel boldogan ébredtem...egy részt azért, mert vissza gondoltam a tegnapi Kendall-Yuma-napra, ami tényleg nagyon jól telt....Másrészt pedig..ma van egy nagy lehetőségem, hogy egy híres cégnél legyek titkárnő. Titkárnő..hm....kicsit fura, soha nem is képzeltem volna el magamat annak.
De ácsiii, hova gondolok, még fel se vettek. Majd ha vidáman jövök el a "kivégzésről" akkor vissza térhetek erre a témára.
Volt még két órám a találkáig. Viszonylag nyugodt voltam, de legbelül izgultam. Pedig nem vagyok az a fajta,  aki mindenért lámpalázas.
Letusoltam, megszárítkoztam, és kérdőn fagytam le a ruháim előtt, hogy mi a csudát vegyek fel.
          -Valami alkalomhoz illőőő kell... - az ujjaimmal a számat babráltam. Majd egy kis gondolkodás után kikaptam a szekrényből egy..talán barackvirágszínű összeállítást...vagy inkább korall színűt. A szín nem számít...vagyis de. Elmosolyodtam saját magamon, hogy mennyire be vagyok zsongva.
Magamra kaptam egy fehér inget, és jöhetett a szett. A rövid-rövid nadrágot kissé merésznek, de vonzónak is találtam egyben. Vonzónak? Hűha...
A fürdőben megigazítottam magamon a ruhát, majd kifestettem a szemeimet. Végezetül felvittem egy kis ajakbalzsamot a számra.
Kész  is volnék...

Egy kisebb oldaltáskába pakoltam bele a fontosabb dolgaimat. A telefonomat lehalkítottam, hogy nehogy akkor zavarjanak, mondjuk Lotte-n kívül nagyon nincs aki hívjon.
Utoljára tükörbe néztem, és bezártam az ajtót.
Végig sétáltam a folyosón, majd megnyomtam a liftet hívó gombot. Nem volt senki benne. Szerintem jobb is.
          -Jó reggelt Gina - köszöntöttem mosolyogva a recepcióst.
          -Jó reggelt Miss Charlotte - viszonozta a kedvességet, és ugyanúgy mosolygott.
          -Mondtam, hogy csak simán Charlotte - kuncogtam - ...és talán tegeződhetnénk? - néztem rá kérlelően.
Bólintott.
          -Nagyon szép vagy...hova készülsz? - kérdezte, miközben leadtam a szoba kulcsot.
          -Állásinterjúra...szorííts - kuncogtam és vidáman kisétáltam a hotelből.
          -Nagyon csinos valaki - vigyorgott Jack, a csomaghordó fiú.
          -Köszönöm - rá mosolyogtam.
Nagyon jól jöttek ezek a bókok...növelték az önbizalmamat, és vidámabb is lettem.
Jack fogott nekem egy taxit. Egy újabb mosollyal megköszöntem, és behuppantam az ülésre. A kis noteszemből bediktáltam a címet a sofőrnek.

Kellett vagy 20 perc, mire elértük a cél állomást. Elég nagy volt a dugó így hétfőn.
9:41...bőven időn belül vagyok.
Bementem az elég érdekes kinézetű épületbe. Nagy nyüsgés-forgás fogadott...mindenki futott és sietett. Szokatlan volt.
Oda mentem egy nőhöz, akinek a fején egy füles volt, és abba beszélgetett. Ahogy meghallottam a hangját, felismertem...vele beszéltem a tegnap.
Egy pult választott el tőle. Intett a kezével, hogy várjak egy kicsit. Abból a kicsiből végül egy elég hosszas idő lett.
          -Jó reggelt kívánok...miben segíthetek? - kérdezte udvariasan.
          -Tegnap beszéltem önnel a titkárnői állással kapcsolatosan...
          -Óóó, igen...egy pillanat - közben valamit elkezdett keresgélni.
Nem is tudom, hogy hogyan tudott eligazodni azon az íróasztalon...rengeteg minden volt ott.
          -Itt is van... - előhúzott egy cetlit - 10:00, Charlotte Jerom - VI. emelet 201-es ajtó - felolvasta és a kezembe nyomta a cetlit. Amikor megláttam, hogy hogy van leírva a nevem, majdnem beszóltam, de végül hagytam az egészet.
          -Köszönöm - bólintottam és a lifthez siettem.
A lifthez közeledve minden férfi szeme megakadt rajtam...sőt a liftben. Össze voltunk tömörülve, de egy valaki nagyon rám mászott...
          -Elnézést uram, de szerintem elegendő hely van magának is - szóltam le. Egyből hátrább lépett. Mondtam én...
A lift egy csilingelő hanggal jelezte az emeleteket. Néhol beszáltak...néhol meg ki.
VI. emelet...végre...
Izgatottan ki léptem a "kínzó" dobozból, és elkezdtem keresni a 201-es ajót.
          -198...199...200...201 - lenéztem a cetlire a kezemben, hogy megbizonyosodjam, hogy tényleg ez a szám van-e oda is lefirkantva. Bingó.
Mélylevegő. Mosoly. Kopogás.
          -Tessék...? - hallattszott át egy halk férfi hang.
Nyeltem egy nagyot, majd belecsimpazkodtam a kilincsbe.
          -Jó reggelt kívánok - becsuktam az ajtót. Oda sétáltam a férfihez, aki felállt.
Magabiztosan kezet fogtam vele és mosolyogva bemutatkoztam.
          -Jó reggelt...Ryan Waters - egy kedves, mosolygós arccal találtam magamat szemben.
          -Jelentkeztem a titkárnői állásra és...
          -Igen, tudok róla - bólintott - Foglaljon helyet, kérem - a kezével egy székre intett.
A táskát levettem a vállamról, és az ölembe helyeztem azt.
          -Akkor kezdjük is - mosolygott...egyfolytában mosolygott. Bólintottam. Én is mosolyogtam - Miért jelentkezett erre az állásra? ...és kérem, nyugodtan legyen őszinte.
          -Tegnap érkeztem ide Los Angelesbe. Gondoltam már is munka után nézek. Eleinte egy színészi állást startoltam le, mivel elvégeztem egy ugyan ilyen egyetemet is...
          -Ó...igazán? - elismerően bólogatott - Folytassa...
          -Csak sajnos már találtak valakit...így második lehetőség ként választottam ezt az állást.
          -Értem...és hány éves?
          -23 éves vagyok...
          -Felteszek még néhány kérdést, ha nem gond - nevetett visszafogottan - Mi bosszantja fel Önt leginkább?
          -Ha az emberek a szemembe hazudnak...díjazom az őszinteséget. Valamint nem szeretem, ha az akivel találkoznom kell, késik. Egy minimális késést elfogadok, de 5 percnél többet nem igazán... - a végén elmosolyodtam.
          -Igen...igen - bólogatott, majd valamit írt egy lapra - Mit gondol, milyen az Ön munkastílusa?
          -Úgy gondolom, hogy - végig a szemébe nézek - megfontolt...semmit sem sietek el, mert annak mindig valami negatív következménye van. Eléggé felszabadult vagyok...a színészet is segített feloldódni.
          -Értem - ugyanúgy bólint, majd firkant egyet.
          -Mit vár el Ön a munkatársaitól?
          -Elsődleges pontként elvárom a tiszteletet, amit én is megadok. A megbízhatóságot, és az egymással való munkaköri szoros kapcsolatot. Na meg a segítséget, ha esetleg olyan helyzetben volnék, akkor egy nálam tapasztaltabb munkatárs szívesen elmagyarázná nekem az adott feladatot.
          -Hm... - bólogatott.
Végig mosolyogtam. Az egyetemen megtanultam, hogy egy mosoly csodákra képes. Na meg a tekintet, ezért is nézek egyfolytába a szemébe.
Még feltett pár kérdést, amire szerintem eléggé jól válaszoltam.
          -Ha vár itt körülbelül egy 10 percet, akkor meg is mondom az eredményt - egy mosollyal felállt.
          -Rendben, várok - bólintottam és mosolyogtam. Már kezd elállni az arcizmom.
Uhh...elfáradtam, ez a rengeteg kérdés, meg válasz...rápillantottam a telefonomra. Már másfél órája itt vagyok.
Ajtó nyitódást hallok...hátra nézek. Egy nő jött be.
          -Mivel kínálhatjuk meg? Kávéval..vagy esetleg vízzel?
          -Vizet kérek, köszönöm.
Le is tette az asztalra a vízzel teli poharat.
A nő kiment, én meg egy húzásra kiürítettem a poharat.
A továbbiakban a termet kémleltem.
Leginkább a kellemes világos barna szín honolt. Az ablakból szívesen megnéztem volna a kilátást...mivel kíváncsi alkat vagyok, ezért félve felálltam, a táskámat a székre helyeztem, és az ablakhoz battyogtam.
          -Hűhaaa - elismerően bólogattam. A kilátás csodálatos volt.
          -Tetszik? - kérdezte az a bizonyos férfi hang.
          -Oh, elnézést - vissza lépkedtem a helyemre - Igen, szép a kilátás - elvigyorodtam.
Nem ült le Ryan, hanem megállt velem szembe.
          -Akkor megosztanám önnel is a reme hírt, miszerint mától itt dolgozik a Columbia Records-nál - nevetve közölte velem.
Kettőt szökkentem és boldogan rákérdeztem, hogy Tényleg? Amire a válasz szerencsére Igen volt.
A következő egy órában felvilágosított, hogy mi hogyan működik. Próbált beavatni mindenbe ez idő alatt.
Szerencsére jó memóriával rendelkezem, szóval egyszerű lesz megjegyezni, megtanulni dolgokat.

Ahogy kiléptem az épületből, egyből felhívtam Lotte-t.
          -Réussi.Sikerült - újságoltam el nevetve.
          -Komolyaaan? Jajj, ennek nagyon örvendek Charlo....ünnepeljük meg ezt egy bulival - ajánlotta fel.
          -Hétfőn buli? - kérdeztem.
          -Hát hogyne! - jelentette ki, mintha ez egy megszokott dolog lenne. Mondjuk lehet, hogy az is - Még később felhívlak...ma nem jó a találka, mert muszáj bemennem az egyetemre. De este szabad vagyok, és bulizunk egy jót! - kuncogott.
          -Oké, már várom - nevettem. Elbúcsúztunk.
Még nem volt kedvem "haza" menni, ezért kicsit kóboroltam a városban.
Mivel megéheztem, betértem egy Mandarin Deli nevezetű szendvicsbárba.
Kinéztem egy szimpatikus, csendes helyet és leültem oda. Pár perc elteltével megérkezett a pincérnő.
          -Mit hozhatok? - kérdezte, és elő kapta a noteszét, meg az írószerét.
          -Egy zöldségsalátát és egy hamburgert kérek - adtam le a rendelést.
          -Rendben, azonnal hozom - egy mosoly után eltűnt.
A telefonommal babráltam, amikor egy ismerős hang szólongatott.
          -Szia Kendall...bocsi, csak nagyon elvoltam ezzel a kütyüvel - emeltem meg az említett tárgyat.
          -Semmi baj...és hű de csinos vagy - nézett végig rajtam. Sikeresen elpirultam. A hajammal próbáltam takarni magamat. Titokban elmosolyodtam.
          -Ülj le - az állammal a velem szemben lévő székre böktem.
          -Kösz...és mi járatban vagy? - kérdezte egy mosollyal. Pfú, azok a gödröcskék megörjítenek.
          -Egy állásinterjún voltam, és sikerüüült - osztottam meg vele is a nagy hírt buzgón.
          -Mondjuk, ki ne venne fel egy ilyen gyönyörű lányt - ismét mosolygott. Ma van a mosolyogjunk-sokat nap vagy mi? Egyáltalán nem ellenzem, sőt...csak olyan szokatlan.
          -Ne hozzál zavarba - nevettem fel.
          -És hova vettek fe... - kezdte el, de a pincérnő akkor érkezett meg.
          -Önnek mit hozhatok?
          -Egy zöldségsalátát - összeszorított szájjal mosolygott a lányra.
          -Én is azt kértem...Te mi járatban vagy? - kérdeztem.
          -A környéken jártam, és...igazából megláttalak kintről - ezt az utolsó három szót úgy suttogta, mintha titok lenne.
Felnvettünk.
          -Milyen jó szemed van - és milyen irtón cuki zöld - ezt már magamban mondtam. Beleharaptam az alsó ajkamba. Áhh, ez egy hülye szokásom, ha tetszik valami...vagy valaki, mindig ezt csinálom. Szóval akkor...nekem tetszik Kendall?
          -Igen...amúgy neked nem tűntek fel az óriási szemöldökeim? - elkezdte fel-le mozgatni azokat, amitől rám tört a nevetőgörcs.
          -Nem is tudom, kivételesen jól áll...de egyeseknél vakítóan ciki... - elmondtam őszintén a véleményemet...de lehet, hogy nem kellene ennyire őszinte legyek?
          -Óh, tényleg? És annak a pasasnak tetszik a szemöldöke? - a fejével egy kövér pasasra bökött, akinek a szemöldöke össze volt nőve.
          -Hm...igen, pont az esetem...imádom az egyszemöldökűeket...
Remélem nem raknak ki a sok vihogásunk miatt.
Hamarosan a reggelink is megérkezett...alig tudtuk abba hagyni a beszélgetést. Hihetetlen, hogy mennyire felszabadultan tudok viselkedni mellette.
Nem minden ember tudja elnyerni magát nálam...és...őszintén, neki sikerült belopnia magát a szívembe.
A francba...most meg szerelmes lettem? Nem hülyeség, amikor azt mondják, hogy az érzéseinknek, és a szerelemnek nem lehet parancsolni.
          -Hé, Chary...itt vagy? - lóbálta meg nevetve a kezét a szemem előtt.
          -Chary? - kérdeztem vissza mosolyogva - Ez tetszik - elmosolyodtam.
Akkor szokták becézni az embert, ha valamit éreznek iránta, nem? Vagy csak én képzelem be ezt magamnak? Lehet, hogy tudat alatt azt szeretném, hogy ez az érzés, amit érzek iránta...az viszonozva legyen?
Charlotte...épp hozzád beszél... - tájékoztattam magamat.

          -Csak elvagyok itt a gondolataimmal - legyintettem.
          -Ha unalmas vagyok akkor szólj... - hirtelen elkomolyodott.
          -Jajj, dehogy, nem arról van szó...
Kendall huncutul elmosolyodott. Szóval direkt komolyodott le.
          -Jó tudni, hogy nem vagyok unalmas - büszkén kihúzta magát.
          -Heh...nőjön az egód... - egy újabb nevetés után már az üres tányéraink mellől álltunk fel.
Kendall ragaszkodott a kasszánál, hogy ő kifizeti a reggelimet...hiába erősködtem, ő nyert. Már szinte kínosnak véltem a helyzetünket, mert a pincér is kérdőn nézett ránk, meg a hátunk mögötti nő is.
          -Következőkor ÉN fizetek - hangsúlyoztam ki az -én- szót.
          -Álmodozz csak - nevetett hátra hajtott fejjel - Amúgy ma mit csinálsz? - kérdezte egy kis idő után.
          -Lotte-val megyünk bulizni - mosolyogva ránéztem.
          -Hmm...jól hangzik...rég voltam bulizni...ééés...
          -Miért nem kérdezed meg egyszerűen? - fordultam feléje nevetve.
          -Mehetek veleteeek? - valami kutyus szemeket alkalmazott.
          -Ha már malacod van, akkor malac szemekkel nézz rám, ne kutyus szemekkel - el röhögtük magunkat.
Próbált malac szemeket utánozni...kevés sikerrel...
          -Áhh, nekem ez nem megy...ezt Yuma jobban tudná - legyintett - Nekem Kendizzle nézésem van - újra rám meresztette a szemeit.
Ne...neeee...neeeee....azok a szemek, basszus...és a szája...jönne, hogy megcsókoljam.
Charlotte! Nem! Ő csak barát! - ezek a szavak vízhagoztak a fejemben.De ezt az eszem mondta. A szívem viszont teljesen az ellentétét hablatyolta.
Végül az ész és a szív közötti helynél döntöttem, és nem csináltam semmit, ugyanis nem én kell kezdeményezzek.
          -Jöhetsz - nevettem egyet.
          -Hurrááá...megnyerőek ezek a szemek mi? - néhányszor felhúzta a szemöldökét.
          -Most a szemedről, vagy a szemöldöködről van szó? - kérdeztem még jobban röhögve.
          -Csak a hatás kedvéért emelgettem meg ezeket a vastagságokat - mutatott a szemöldökére.
          -Hülye vagy, ugye tudod? - kérdeztem a könnyeimet törülgetve.
          -Nem hülye..csak... - itt hirtelen elakadt és zavarba jött.
Csak miiiii??? Nem akartam vissza kérdezni, mert látszott rajta, hogy nagyon zavarba jött. Igazából naggyon naggyon kíváncsi lettem volna a mondat végére...
Kendall felajánlotta, hogy elvisz a hotelig, mivel kocsival volt.

Pár perc után a hotel előtt voltunk. A kocsiban kuksoltunk, és onnan néztük az embereket.
          -Ezt a napot is nagyon köszönöm - törte meg a csendet rám nézve.
          -Ne köszönd - mosolyodtam el - A barátok azért vannak, hogy jól érezzék magukat egymással - na ja...vajon ezt a barát dolgot én magam is komolyan gondoltam?...............................................NEM...
Válaszként csak mosolygott.
          -Ma is ugyan csak nagyon jól éreztem magam...felvillanyozod a napjaimat...már nagyon régen éreztem magamat ilyen jól valakivel...főleg egy fiúval.
          -Akarsz beszélni róla? - kérdezte.
          -Majd ha eljön az ideje...akkor igen - rámosolyogtam.
Megbeszéltük, hogy este 10-kor értem jön, hogy együtt menjünk a buliba...még Lotte-val is kell beszélnem.
Elköszöntünk egymástól, majd kiszálltam.
          -Hé, Chary - ahh, ahogy kimondja...kiráz a hideg.
          -Igen? - fordultam meg.
          -A táskád...
          -Következőkor a fejemet hagyom ott - erre mindketten elnevettük magunkat.
Oda mentem a lehúzott ablakához, és kissé lehajoltam.
Kendall elvette az anyósülésről, és a kezembe nyomta a ráskámat. Láttam rajta, hogy akar valamit mondani...így vártam.
De nem mondott semmit, csak a két tenyerébe fogta az arcomat, és egy puha, hosszas csókot nyomott az ajkaimra.
Van az a film, aminek az a címe, hogy, A felhők fölött 3 méterrel...azt hiszem, sőt tudom, hogy most ott éreztem magam.
Lassan eltávolodott, de én nem akartam, hogy vége legyen ennek a csodálatos pillanatnak.
Mindketten elmosolyodtunk...
          -Akkor...este jövök - ezek a szavak után szép lassan elment.
A hotel bejárata felé menet az ajkaimra csúsztattam az ujjaimat...még égtek a vágytól...soha nem fogom elfelejteni ezt a csókot...
Várom azt a bulit...