14. rész - Quarrel...

Sziasztoook....új részecskeee :)
Gondolom észrevettétek, hogy történt egy kis változtatás az oldalon :) Remélem tetszik nektek is ^^




Ahogy kiszálltam a kocsiból, elkezdtem futni utána.
          -Doriiiis! - kiáltottam barátnőmnek - Doris kérlek állj meg!
Semmi reagálás, ahogy utól értem, megfogtam a karját és magam felé rántottam.
          -Mi va'? - szinte kiáltotta.
          -Figyelj, ööö... - kezdtem el.
          -Nem érdekel a magyarázkodásod! Hogy lehettél ekkora... - kereste a megfelelő szót - Hogy cseszhettél ki Kendall-vel? ő igazán szeret téged!
          -Tudom - hajtottam le a fejemet.
          -Nem szégyenled magad? Jesszusom, te aztán nem vagy semmi. Teljesen megváltoztál, mióta ide jöttel. ...Gondolom Kendall nem tud róla, de ha akarod hamar megtudhatja - a szavakat csak ugy köpködte.
          -Ne, kérlek ne mond el neki - a könnyeim lassan kibuggyantak.
          -Még is mikor szeretnéd közölni vele? - ordította az arcomba - és ne bőgj, mert az nem segít!
          -Aztán... aztán elmondom...
          -Szánalmas vagy! Mit tett Kendall, hogy ehhez futtál? - mutatott a hátammögött lévő Logan-re.
Nem tudtam megszólalni.
          -Nem kell tenni ahhoz semmit... - mondta összeszűkült szemekkel Logan védelmezően.
          -Te hallgass! - fenyegette meg ujjával Logan-t.
          -Tudod, létezik olyan, hogy szerelem, és  annak nem lehet ellent mondani! - huh, Logan elég hangosan beszélt.
          -Azt tudod, hogy nem muszáj megcsalni egy embert???
A szemem csak úgy járt Doris és Logan között.
          -Te belezúgtál Kendall-be! - mosolyodott el Logan.
          -Heh, miről beszélsz? - legyintett zavartan. Zavartan?
          -Igaz ez? - kérdeztem kiegyenesedve.
          -Miről beszélsz? - elindult. Ismét a keze után kaptam.
          -Igaz EZ? - kezdett elegem lenni.
Kiszabadult a szorításomból, és elrohant.
          -Ezt nem hiszem el - Logan ölelésébe borultam és  elkezdtem sórni. De most miért is? Azért, mert kiderült, hogy érez valamit Kendall iránt a legjobb barátnom, vagy, mert meglátott minket? Azt hiszem mindkettő miatt.




Amikor haza vitt Logan, bementem a szobámba. Doris szerencsére dolgozik, szóval nem kellett összefutnom vele.
Kifeküdtem az ágyra és elgondolkodtam mindenen.
Tényleg megváltoztam? Doris szerint igen.
Mióta itt vagyok... sokkal felszabadultabban viselkedem. Otthon soha nem ittam le magam ugy, mint a tegnapi bulin.
Sok mindent félvállrol veszek... nem nagyon torődöm a barátaimmal, legalábbis nem úgy, mint régebb.
Szóval? Igen más lettem... de nem érdekel. Ez vagyok én.
Telefoncsörges. Kendall az. Na fene...
Ha nem veszem fel, akkor az lesz a baj.
          -Szia - színleltem vidám hangot.
          -Hellóóó... itt alszol? - kérdezte.
Nagyot nyeltem.
          -Hát, nem tudom, eléggé rosszul érzem magam, és nincs kedvem semmire... - hm, ismét hazudtam, brávó Charlotte, csak így tovább...
          -Esetleg átmehetek ápolgatni - csendült fel a hangja boldogan.
          -Kendall... - kezdtem bele.
          -Ne mondj semmit, azonnal ott vagyok - ki is nyomta.
          -A fenébe! - szitkozodtam a telefonomat bámulva.      

Tíz perc telhetett el, és már csengettek is. Király...
          -Megyek! - kiáltottam, miközben beleléptem a papucsomba.
Kinyitottam az ajtót, és egy nagy virágcsokorral találtam szemben magamat.
          -Virágot a virágnak - nyújtotta felém Kendall a csokrot.
Heh, miért is érzem magamat nagyon rosszul? Csak nem szégyenérzet?
          -Nem kellett volna... - mondtam egy gyenge mosolyt erőltetve.
          -Dehogynem, megérdemled! - kaptam egy csókot. Oh istenem, mindjárt itt bőgom el magam. Méghogy megérdemlem...
Kerestem egy vázát és beletettem a virágokat. Bementünk a szobámba és leültünk az ágyra.
Valahonnan elővarázsolta a kedvenc milka csokimat.
Nem birom ezt igy tovább...
Miután elfogyasztottuk a csokit, kidőltunk az ágyon. Hirtelen Kendall fölem kerekedett és  elkezdett csókolgatni. Már majdnem a pólóm is lekerült, de eltoltam magamtól és befutottam a mosdóba. Bezárkóztam.
          -Chary, mi van? - kérdezte a kilincset babrálva.
          -Menj el kérlek! - dünnyögtem az ajtónak dőlve. Közben lecsúsztam és  a tenyerembe helyeztem az arcomat.
          -Dehogy megyek... addig nem mozdulok innen, míg el nem mondod, hogy mi bánt!
Most az egyszer utálom a makacsságát!
          -Én meg addig ki nem megyek, míg el nem mész! - mondtam egy fokkal hangosabban.
          -Gyere ki és beszéljük meg...
          -Menj el! - kiáltottam az ajtóra ütve.
Csend volt. Léptek távolodását hallottam. Egy sóhaj után rendbe szedtem magam a tukör előtt, majd kimentem.







Felhívtam Logan-t, hogy jöjjön át. Szerencsére jött is.
          -Jól vagy? - ölelt magához. Igen, ez kellett nekem. Éreznem kellett a közelségét.
          -Itt volt... - sírtam tovább - Itt volt Kendall... - elmeséltem mindent.
          -Hjajj... - sóhajtott.
A szeméből kétségbeesettség és aggodalom tükröződött.
A konyhában ültünk. Egysercsak felkapott az ölébe és bevitt a szobámba. Elterültünk az ágyon. A mellkasára feküdtem és úgy aludtam el...


Valami nagy veszekedésre ébredtem.
          -Hogy volt képed ide jönni? - visított Doris.
Doris? A francba!!! Kinyitottam a szemeimet és idegesen szembesültem azzal, hogy Logan nincs mellettem.
Kisiettem a szobából.
          -Mit csináltok? - egy tányért láttam összetörve a földön.
          -Hogy volt képed ide hívni? - kiáltott Doris.
Éjjel van, és nagyon nincs kedvem még ilyenkor is veszekedni.
          -Azért hívtam ide, mert úgy volt kedvem - vágtam vissza összeszűkűlt szemekkel.
          -Oh, igen? Akkor jobb lesz ha összepakolsz és hozzá költözöl! Ott majd nyugodtan tudtok enyelegni!
Miért ordibál? Mi baja van? Pont ő káricsál?
          -Mesélhetnél a Kendall iránt táplált érzéseidről... - fontam össze a karjaimat.
          -Hogy jön ide Kendall? - fordult el.
          -Nem lehet, hogy iszonyú féltékeny vagy? Nem lehet, hogy ezzel a nagy cirkusszal véded Kendall-t? - most sarokba szorítottam. Hallgatott.
          -Ribanc vagy! - préselte ki a fogai között.
MI VAGYOK?
          -Ribanc? - egyet pöffentettem - Vicces... nem is tudom ki feküdt le a volt pasimmal...ja igen, TE! - mutattam rá erővel.
          -Hé, nyugodjatok le, jó?... a múltat nem kell háborgatni! - fogta meg a vállam Logan. De most nem érdekelt a múlt, csak az hogy a legjobb (legjobb? volt legjobb) barátnőm leribancozott.
          -Nem nyugszom! - rántottam le a kezét a vállamról.
          -Hát, nézz magadra... - nevetett gúnyosan.
Itt elszakadt a cérna... újból könnyek takarták be az arcomat. Kirohantam a házból éjnek évadján. A könny elhomalyosította teljesen előttem a képet... kifutottam az útközepére.
Egy duda hang... két erős reflektor fény, és egy hang, amely a nevemet kiáltja. Egy utolsó nagy csattanás, és sötétség...